Pénz és fenntarthatóság: A hiányzó láncszem
A Római Klub Európai Szervezetének jelentése
 |
| Bernard Lietaer első magyar könyve: Pénz és Fenntarthatóság |
A klímaváltozás és a fajok kihalása, az öregedő társadalom, a magas munkanélküliség valamint a fenntarthatatlan energiafogyasztási attitűdök mind olyan témák, amelyek komoly és azonnali figyelmet követelnek.
A különböző politikai nézeteket képviselő szervezetek is mind egyetértenek abban, hogy az ember életvitelének, szokásainak széleskörű és gyors változására van szükség a következő évtizedben.
A kormányok és cégek eddig alapvetően pénzügyi ösztönzők segítségével igyekeztek kiváltani a kívánt viselkedési mintákat. Figyelembe véve azonban pénzügyi eszközeink és monetáris rendszerünk motivációinkat alakító tulajdonságait, ma már egyértelműen igazolható, hogy azok sokkal inkább a probléma részévé, mint a megoldás eszközévé váltak.
A Római Klub Európai Szervezetének 2012-ben kiadott jelentésében (Money and Sustainability – The Missing Link) közzéteszi pénzügyi rendszerünk azon sajátosságait, amelyek a fenntarthatóság koncepciójával összeférhetetlenek.
Uralkodó monetáris struktúránk ugyanis:
- A gazdasági fellendülések és hanyatlások végtelen sorát generálja
- Rövidtávú gondolkodásra késztet
- Vég nélküli növekedést igényel
- Vagyonkoncentrációhoz, valamint
- A társadalmi tőke lerombolásához vezet
Ezen következtetések bármelyike már önmagában is elegendő ahhoz, hogy megakadályozza akár a legkörültekintőbben megtervezett fenntartható gazdasági-társadalmi modell kialakításának a lehetőségét.
A pénzügyi rendszerünk alapjait érintő korrekciók tehát mind a társadalmi, mind a környezeti fenntarthatóság szempontjából nélkülözhetetlenek.
Még ha a monetáris struktúra működését önmagában vizsgáljuk is, feltűnik annak rendkívül instabil mivolta.
A mai deviza- és pénzügyi derivatívák piaca mellett minden más eltörpül ezen a bolygón. 2010-ben, a deviza tranzakciók mértéke elérte a napi 4 billió amerikai dollárt. A világ összes termékének és szolgáltatásának napi exportja, illetve importja ennek körülbelül a 2%-a. Ez azt jelenti, hogy ezeken a piacokon a tranzakciók 98%-a kizárólag spekulatív ügyletekből áll.
Ez a devizapiaci adat nem tartalmazza a derivatívákat, amelyek elvi értéke 600 billió amerikai dollár volt – az egész világ 2010-es GDP-jének 8-szorosa.
Ebből a hatalmas piacból indult ki a 2007-es banki válság is. Mint minden eddigi bankválság esetén, a kormányok most is úgy érezték nincs más választásuk, mint bármi áron – az adófizetők terhére – kimenteni a bankrendszert. Bár kétségkívül ez a legnagyobb válság az 1930-as évek óta, nem ez volt az egyetlen.
Tehát az elmúlt 40 év során összesen 425, évente átlagosan több mint 10 válságot tapasztalt a világ. Ezek a válságok az IMF 187 tagországának csaknem háromnegyedét érintették, többet közülük számos alkalommal.
A nyugdíj, a munkanélküli segély, és a szociális háló egyéb elemei, valamint a nem-szén alapú gazdaságba történő befektetések épp akkor kerültek veszélybe, amikor a legnagyobb szükség lenne rájuk. Ezzel párhuzamosan, számos állami vagyon került privatizációs folyamat alá.
A környezetvédők gyakran új pénzügyi ösztönzők kialakításával, ’zöld’ adók létrehozásával, illetve a bankok fenntartható beruházások finanszírozására történő bátorításával próbálnak fellépni az ökológiai válság ellen. A közgazdászok pedig hajlamosak azt hinni, hogy a pénzügyi válság korrigálható, visszatérése megelőzhető a hatékonyabb szabályozással, illetve az állami kiadások szigorú, tartós csökkentésével.
De akár a zöldebb adó, zöldebb euró, dollár, illetve (brit) font támogatásáról van szó, akár a karcsúbb állami költségvetésről, nem lehet, hogy mindkét tábor rossz helyen keresi a megoldást?
A kormányok mindez idáig a pénzügyi rendszertől felvett kölcsönök révén mentették ki a bankokat és az addig uralkodó szabályozásoknak is csak a felszíni részéhez nyúltak, soha nem érintve a rendszer fundamentumait. A jelentés tanulsága szerint, ez messze nem elég.
Pénzügyeinkben ugyanis létezik egy olyan strukturális hiba, amely a nyugtalanító problémáinkat vég nélkül generálja. A jelentés megkerülhetetlen konklúziója, hogy az egész monetáris rendszert újra kell gondolni és át kell alakítani ahhoz, hogy a 21. század kihívásait eredményesen kezelni tudjuk.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy egyre több helyen üti fel a fejét az alternatív, valamint kiegészítő pénzügyi struktúrák iránti érdeklődés és igény.
A jelentés külön-külön fejezeteket szentel az állami és a magánszféra által kezdeményezett, illetve kezdeményezhető kiegészítő fizetőeszközök rendszerének, melyek a konvencionális pénz mellett párhuzamosan is tudnak működni (közismerten, bár pontatlan megfogalmazásban ezek a helyi pénzek).
A könyvre www.PenzEsFenntarthatosag.hu oldalon teheted rá a kezed (a kiszállítási díjak később emelkedni fognak, weboxon mindenképp).
