2014. január 31., péntek

Alternatív Pénzek: BerkShares, Toronto Dollar, Ithaca Óra, Történelmi Példák

Gondolatok a helyi pénzről ithacai szemmel
Alternatív Pénzek: BerkShares, Toronto Dollar, Ithaca Óra
Történelmi Példák
Dr. Botos Barbara
stratégiai referens, Polgármesteri Hivatal, Tatabánya
Cornell Egyetem
Ithaca, NY
Hubert Humphrey Program
Előszó
Mi is valójában a pénz, és miért tűnik olyan misztikus dolognak? Teremthetünk-e mi is pénzt vagy helyettesíthetjük esetleg mással? Játszhatunk akár bankot is? Számos kérdés merül fel a túlmisztifikált pénzügyi világ körül. Pedig a válasz egyszerű és pozitív. Nemzetközi példák tömkelege igazolja a helyi pénzek létjogosultságát és működőképességét. Csak Magyarországon ismeretlen és idegen világ ez.
A klasszikus megközelítés szerint a pénz meghatározásaként a pénz technikai funkcióit szokták felsorolni (forgalmi eszköz, fizetési eszköz, felhalmozási eszköz, általános értékmérő). De sokszor megfeledkeznek a közgazdasági funkciójáról, miszerint a pénz gazdasági szabályozó funkciókat is betölt. Számos pénzhelyettesítő létezik, amelyek pénzteremtésre általában nem alkalmasak, mivel azt csak helyettesítik. Ilyenek a technikai pénzhelyettesítők, amelyek már mindenki által ismertek. Többek között példa rájuk az egészségkártya, a pontgyűjtő kártya, az étkezési utalvány, az üdülési csekk, de akár a bankkártya is. A kevésbé ismert közgazdasági pénzhelyettesítők viszont a pénz gazdasági szabályozó funkcióját javítják, pl. serkentik a gazdasági aktivitást egy-egy térségben, és növelik a pénz forgási sebességét, miközben az értékmérő funkciót a hagyományos pénz látja el. A helyi pénz azért képes biztosítani a pénzkínálatot egy adott közösségen belül, mert a helyi közösségen kívül használhatatlan, nem tartanak rá igényt, illetve nem fogadják el. A világon számos közgazdasági pénzhelyettesítőt használnak. A tanulmány első részében a jelenleg is működő és legismertebb amerikai és kanadai pénzhelyettesítő rendszereket elemzem.
Kun János (2006) írása szerint a pénzhelyettesítőknek a nagy gazdasági válságok alatt, illetve után volt reneszánszuk, mivel a válságok alatt az érzékelhető, hogy az áruk, szolgáltatások iránti potenciális kereslet és a potenciális kínálat is jelen van, a tranzakció azonban pénz hiányában nem tud létrejönni. A jelenlegi gazdasági válság pontosan ilyen jelenségeket produkál helyi szinten. Kérdés, miért nem lépnek a helyi közösségek? A Római Birodalom megszűnésével a feudális gazdaságok virágoztatták fel az utódállamokat. A nagy rendszerek működéséptelensége esetén minden esetben előtérbe kerülnek a kisléptékű megoldások. Milyen jogi, társadalmi akadályokba ütközik egy ilyen helyi rendszer megvalósítása? A tanulmány második részeiben a kérdéskör ezen vetülete kerül majd megvitatásra.
Ithaca óra
A New York állambéli Ithaca városában (átmenetileg) élve sikerült megismernem és csatlakozom az igen jól működő „Ithaca óra” (Ithaca Hours) nevű pénzhelyettesítő rendszerhez, amely az Amerikai Egyesült Államok legrégebbi és legnagyobb helyi pénz rendszere, amely még ma is működik. Az Ithaca óra csak Tompkins megye földrajzi határain belül használható.
Egy Ithaca óra 10 USD-t ér, azaz közel 2.000 Ft-nak feleltették meg egy óra munkavégzésének átlagos díját. A rendszerben egy munkaóráért fizetnek egy bankjeggyel, amelyet a későbbiekben egy másik munkaórára lehet fordítani. Ez persze bizonyos esetekben megváltoztatható, amennyiben különleges szolgáltatásról van szó. Egy Ithaca óra természetesen nem tartalmazza az egyéb anyagdíjat, amelyért minden esetben külön kell fizetni. Azon vásárolt termékek esetében pedig, amelyek nem szolgáltatások, az Ithaca óra névleges értékével számolnak, bár előfordul az is, hogy csak bizonyos százalékban engedi a kereskedő az Ithaca órával történő fizetést, ami egyben érthető is, mert ezek a kereskedők nemcsak az Ithaca órával lefedett területről vonzzák a potenciáis vásárlókat. Viszont minden Ithaca óra használatával a kereskedők amerikai dollárt spórolnak meg.

Az alábbi "További bejegyzések »" linkre kattintva ez a cikk folytatódik.

2014. január 24., péntek

Helyi Pénzek Előnyei és Silvio Gesell

Helyi Pénzek Előnyei

Főbb eltérések a jelenlegi gazdasági rendszertől
  • freigeld (szabad pénz)
    • Minden pénzt egy korlátozott időtartamra bocsátanak ki.
    • Hosszútávú megtakarítás esetén a pénzt le kell kötni vagy befektetni.
  • freiland (szabad föld)
    • Minden földet közösségi intézmények birtokolnak, csupán bérelni lehet (nagyon hosszú időre is) (lásd még: Henry George).
A (feltételezett) eredmények:
  • Többet költenek az emberek fogyasztásra és beruházásra
  • A fogyasztók felesleges pénzüket vállalkozások fejlesztésére fordítják
  • Teljes foglalkoztatás: Munka mindenkinek, aki dolgozni akar
  • A gazdasági növekedést a közösség tudja szabályozni
  • A kamatok hosszabb távon nullára esnek le
  • A freiland megelőzi a magas valódi földárakat
  • Megszűnik az óriási társadalmi egyenlőtlenség
  • Hosszabb távon mindenkinek kevesebb órát kell dolgoznia hetente
A wörgli kísérlet 1932-ben a tiroli településen, Wörglben vezették be a rendszert a gazdasági világválság hatásainak csökkentésére. Nemcsak áruvásárlásra, szolgáltatások kifizetésére volt alkalmas, de még a települési adókat is leróhatták vele. Fedezetül a helyi takarékban elhelyezett összeg szolgált. A fizetési utalványokat havonta 1% forgásbiztosítási illetékkel kellett érvényesíteni. A Silvio Gessel német közgazdász elméletére alapozott ötlet annyira bevált, hogy számítások szerint a helyi pénz tizenháromszor gyorsabban forgott, mint a schilling (az akkori fizetőeszköz). A pénzkörforgás és ezzel a gazdasági teljesítőképesség megnőtt, a munkanélküliség csökkent. Az eredményt akkor a sajtó a wörgli csoda néven emlegette, és száz további település szerette volna bevezetni, azonban az Osztrák Nemzeti Bank betiltotta a hasonló kezdeményezéseket. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Freiwirtschaft , magyar nyelvű oldal

2014. január 17., péntek

Miként lehetne a pénzhiányt megszüntetni Magyarországon?

Miként lehetne a pénzhiányt megszüntetni Magyarországon?

A magyar költségvetésnek többek között azért nincs pénze, mert a magyar állam adóbevétele fedezetére több mint egy évtizede már csak hitellevelet bocsátott ki és nem normális állami pénzt. A hitellevél formájában történő pénzkibocsátásnak viszont az a hátránya, hogy érte tetemes kamatot kell fizetni a bankrendszernek. Mára már több mint 12 000 milliárd forint értékű állami hitellevél van forgalomban államkötvények, kincstárjegyek és más állami adóslevelek formájában. Ezeket a hitelleveleket a magyar állam saját kibocsátású pénzzel visszavásárolhatná. Ennek nincs alkotmányos akadálya. Jogi akadályát is csupán az képezi, hogy az egyszerű többséggel megváltoztatható Nemzeti Banki törvényben az állam önként lemondott pénzkibocsátási jogáról s azt átengedte az MNB-nek. Ezt a jogszabályt az állam minden további nélkül egyszerű parlamenti többséggel megváltoztathatná. Az igazi akadályt nem ez jelenti, hanem a bankrendszer és azok tulajdonosainak az ellenállása.
Amennyiben az állam hajlandó lenne saját kibocsátású pénzzel visszavásárolni a hitelleveleit, akkor egyidejűleg azt is elő kellene írnia a Magyarországon működő bankok és pénzintézetek számára, hogy a részleges tartalékrendszerről fokozatosan át kell térniük a száz százalékosan fedezett tartalékrendszerre. 2002. augusztus 1. óta a bankok számára előírt kötelező tartalékráta 5%. Amennyiben az állam előírná a bankoknak, hogy tartalékalapjaikat 5%-ról 100%-ra töltsék fel, úgy a bankok a tőlük állami kibocsátású pénzzel visszavásárolt államkötvények ellenértékét erre a célra használhatnák. Ez azt jelenti, hogy a magyar állam úgy szabadulhatna meg a több mint 12 000 milliárd forintnyi adóslevelétől, hogy az nem okozna inflációt, mert a bankrendszerbe kerülne a hitellevelek ellenértéke és ez a pénz nem lenne forgalomban. Ez a költségvetést tehermentesítené évi mintegy 1200 milliárd forint kamatkiadás alól. Nyilvánvaló, hogy ebből az összegből megfelelően finanszírozni lehetne az egészségügy, az iskolaügy és a nyugdíj-rendszer konszolidálását, korszerűsítését.
Közismert, hogy amikor a bankok pénzügyi nehézségekkel küszködtek, az állami költségvetésből három ízben is kaptak nagy összegű támogatást – összesen 500 milliárd forint került a bankokhoz 20 évi kamatozású állami kötvények révén a háromszori bankkonszolidáció keretében. Ma a bankrendszer egésze folyamatosan óriási nyereséget ér el, ezért az ország jelenlegi eladósodása indokolttá teszi, hogy a bankrendszer visszafizesse a számára nyújtott konszolidációs támogatást. Ennek nincs sem pénzügytechnikai, sem jogi akadálya – mindössze a politikai akarat hiányzik hozzá.
Felül kell vizsgálni a költségvetés és a Nemzeti Bank, illetve a költségvetés és az egész bankrendszer kapcsolatát. Ezen igény alátámasztására vegyünk közelebbről szemügyre egy konkrét esetet. 2001-ben sor került a forint felértékelésére. Ebből a Magyar Nemzeti Banknak könyvelésileg hátránya származott. A központi költségvetés 250 milliárd forintot fizetett ki készpénzben a Nemzeti Banknak könyvelési veszteségei pótlására. Az úgynevezett veszteség alapja a 10 milliárd euró (mintegy 2500 milliárd forint) devizatartalék forintértékének a csökkenése, a magyar pénz már említett felértékelése miatt.
A 2001. évi LVIII törvény a Nemzeti Bankról úgy rendelkezik, hogy az MNB a külföldi pénznemben fennálló követeléseinek és kötelezettségeinek az év utolsó napján érvényes hivatalos árfolyamon történő átértékelési különbözetét, akár mint nyereséget, akár mint veszteséget tartalékalapjába köteles helyezni. Így kell eljárnia értékpapír-állományával is, piaci értékelés figyelembe vételével. A hivatkozott törvény 17. §-a arról is rendelkezik, hogy a pénz- és értékpapír eredetű árfolyamkülönbözetek tartalékai nem vonhatóak össze. Ha az ilyen nyilvántartás pozitív egyenlegű, akkor a pénz a Magyar Nemzeti Banké, ha hiány mutatkozik, akkor azt a központi költségvetés készpénzben megtéríti. Az összeget a tárgyévet követő március 31-ig kell kifizetni, de a tárgyév december 31-re kell elkönyvelni.
Miután semmire sincs pénz, jogos a kérdés, hogy honnan lehet mégis ilyen hatalmas összeget az MNB támogatására biztosítani? A tények azt mutatják, hogy az Államadósság-kezelő Központ, amely részvénytársaság, már hónapokkal korábban növelte hitelfelvételét és kötvénykibocsátását. Az így kapott pénzt a költségvetés egyszámlájára helyezte, és innen az MNB inkasszóval leemelte.

2014. január 10., péntek

Önálló fizetőeszköz, saját kibocsátású helyi pénz

Önálló fizetőeszköz, saját kibocsátású helyi pénz

Gazdasági válság idején sokhelyütt felmerül a saját kibocsátású, független fizetőeszköz létrehozásának kérdése. Egy térségen belül ésszerűnek tűnik, hiszen ahol eddig használtak a nemzeti valutáktól független fizetőeszközt, ott a helyi gazdaságra mindenképpen jótékony hatással volt. Kétségkívüli előnye, hogy ha a fizetőeszköz értékét nem az állami valutából következtetik, hanem a helyi adottságokból, erőforrásokból származtatják, akkor stabil, a környező gazdasági mutatóktól független pénzt lehet létrehozni.
A magam részéről úgy gondolom, hogy a kibocsátást a helyi, vagy regionális önkormányzatra kell bízni, így a piacon lévő pénz mennyiségét nem a bankok, hanem a terület vezetése felügyelheti. Ezzel bár a bankoknak nem kamatozik oly módon, ahogy a nemzeti valuta, viszont nem is jelennek meg a pénzmultiplikátor mechanizmusok.
Magyarországon pénzt -ellentétben a közhiedelemmel, nem az állam bocsát ki, hanem a bankok, mégpedig saját érdekeiket és nem a nemzetgazdaság, végső soron az ország és polgárainak érdekében.
Mivel ésszerűen a saját valutát kezelő pénzintézetek valóban csak kezelik a pénzt, nem bírnak felette irányítással, így a fizetőeszköz nem válik befektetési manipulációk eszközévé. Bár ezzel együtt jár az is, hogy betétekere (befektetésekre) sem lesz alkalmas, mégis ebből fakad gazdaságélénkítő ereje. Ugyanis a használónak nem a megtakarítás lesz a célja, hanem a vásárlás, tehát a pénz nem számlákon fog pihenni, hanem a gazdaság vérkeringését indítja be.
Hazánkban a közelmúltban Bicske polgármestere jelentette be önálló fizetőeszköz kibocsátását, ám ez a gyakorlatban nem valósult meg.
Nagy-Britanniában számos (százas nagyságrendű) kistelepülés döntött a világválság hatásainak enyhítése érdekében hasonló pénzek kibocsátása mellett. Németországban az elmúlt években ipari termelő cégek vezettek be hasonló elven működő vállalati pénzeket, melyek a telepen belüli éttermekben, büfékben és a kapcsolódó létesítményekben volt beváltható.
A rendszer legfontosabb feltétele a bizalom. Bizalom abban, hogy ha elfogadom a munkámért cserében, akkor majd tőlem is elfogadják. Valójában nincs ez másként az állami valutákkal sem. Emlékezzünk csak vissza akár a nem is olyan régmúltra. A pengő pályafutását hihetetlen nevekkel ezer milliárd bilpengőkkel fejezte be. Még emlékezhetünk akár a kabaréjelenetre, amikor a gyári munkás egy bőröndnyi pénzt kap, de mire a boltba ér, a legértékesebb a bőrönd, amiben vitte a pénzt.
Az elfogadóhelyek kiépítésével, a pénz alapját képező érték helyes megválasztásával és a belé fektetett bizalommal összességében egy valóban jól működő, és a makrogazdasági helyzettől teljesen független, értékálló fizetőeszközt teremthetünk.
Nomen Nescio

2014. január 3., péntek

Almássy Tamás - A helyi gazdaság erősítése kooperáción alapuló helyi pénzügyi együttműködésekkel

Almássy Tamás - A helyi gazdaság erősítése kooperáción alapuló helyi pénzügyi együttműködésekkel

A jelenlegi, válságokkal terhes helyzetből sok szerző egy akár paradigmaváltásként is értékelhető változásban látja a kiutat, amely során a jelenlegi egoista kapitalizmust felváltja egy olyan társadalmi-gazdasági formáció, amelynek a helyi kisközösségek adják az alapját. Ehhez többek közt új típusú pénzre és pénzintézetekre is szükség van. Felmerül a kérdés, mennyire lehetnek sikeresek ezek az új gazdasági formák? A fönntarthatóságot általában csak gazdasági szempontból szokás vizsgálni, ám a gazdaság csak “saját magunk visszatükröződése” (Dauncey). 

A fenntarthatóságnak fontos antropológiai –etikai összetevői is vannak, amelyről általában meg szoktunk feledkezni. Az egészséges társadalom tiszteli a természetet, elismeri az élő és az élettelen világ jogát a háborítatlan létezésre; tagjainak és részközösségeinek megadja az önrendelkezés jogát (valós demokrácia, szubszidiaritás); lehetővé teszi a különféle kultúrák virágzását; támogatja az informális kapcsolatokon nyugvó, helyi önsegítő hálózatok kialakulását. Ám a kisközösségeket erősen szétbomlasztotta a város. Douthwaite azt javasolja, hogy szakadjuk el a jelenlegi gazdasági logikától, szerezzük vissza a közösség gazdasági kulcsfolyamatai fölötti ellenőrzést. 

Az itt idézett gazdasági elvei megfelelnek ennek: növekedjék a helyben maradó vagyon és a hozzáadott érték; a helyi gazdaságra vonatkozó döntéseket helyben hozzák meg; csökkenjen a pénzügyi függés; váljon függetlenné az energiaellátás, az élelmiszereket és a ruházatot helyben teremtsék elő. N.B. A helyi fogyasztásra ösztönzés nem egyenlő a fogyasztásra ösztönzéssel. Ha a távoli országokból behozott termékeket közeli országok termékei vagy hazaiak váltanák fel, sokat nyerhetnénk a fenntarthatóságnak. 

A helyi gazdaságot erősítő pénzügyi kezdeményezések és intézmények 

Jól szolgálhatja a közösség érdekeit egy olyan pénz, amely kizárólag értékmérő és a megtakarítás nem jár kamatjutalommal. Segítségével jól elkülöníthető a “külkereskedelem” és a helyi forgalom, élénkíti a helyi forgalmat, nem inflálódik. A kaláka köröknek, ahol ezt használják, közösségerősítő hatásuk van, erősítik a személyes kapcsolatokat, tagjaiknak biztonságot nyújtanak. Az ilyen helyi pénz egyik legkorábbi újkori példája a Silvio Gesell féle “rozsdásodó pénz”. Az 1929-33-as túltermelési válság deflációval is járt, az árak drasztikusan estek, megérte a pénzt tartalékolni, a forgalom leállít. Az ausztriai Wörglben Gesellék olyan pénzt bocsátottak ki, melyre havonta a névérték 1%-ának értékében bélyeget kellett ragasztani. 

Ez a pénzromlás arra ösztönözte az embereket, hogy minél előbb szabaduljanak a pénztől, ez pedig élénkítette a forgalmat. Később az Osztrák Nemzeti Bank pénzkibocsátási monopóliumára hivatkozva betiltotta ezt a helyi pénzt. Több mint 300 féle hasonló helyi pénz volt forgalomban az USÁ-ban is ugyanabban az időszakban. Később ezeket is betiltották. 

A 18-19. század Amerikájában jellemzően helyi bankok működtek, melyek a helyi forrásokat helyben fektették be. A bankár ismerte a környék lehetőségeit, szükségleteit, elsősorban a hitelkérő személyiségére, múltjára, családjára kölcsönzött, nem pedig hitelfedezetre. A bank helyi pénzt bocsátott ki, s ez a pénz a szűkebb régióban forgott, ott teremtett jólétet. 

A 19. század második felében a városokban létrejöttek a nagy pénzügyi központok, nagy volt a tőkeigényük, a vidéki kis bankok inkább nekik kölcsönöztek, így a pénz eltűnt a vidékről, s ez nagy visszaesést okozott a farmerek körében. Egy modern példa: Chicago egyik belső kerülete South Shore a 60-as években fokozatosan lecsúszott. A fehér középosztály kiköltözése után feketék költöztek be, a boltok bezártak, a házakat és köztereket elhanyagolták, az ingatlanok értéke leesett, a bankok túl kockázatosnak kezdték tartani a hitelnyújtást. Nőtt a munkanélküliség és a bűnözés. 

A South Shore Banknak, miután 73-ban új tulajdonosok vették át, sikerült a folyamatot megfordítania. Felújították a jelzáloghitel rendszert, tömbrehabilitációk révén megváltoztatták az ott élők viszonyát környezetükhöz. A bank a szokásos megközelítés szerint nagy kockázatot vállalt, hiszen jelentős összeget helyezett ki nagyon kis területre. A South Shore Bank szerint viszont pont ez adott esélyt a sikerre, csak így lehetett áttörést elérni. (A sikert a szűklátókörű, csak a pénzügyi szempontokat figyelembe vevő nézőpont feladásának köszönhetik.

Angliában az egy gyülekezethez, munkahelyhez stb. tartozó tagok megtakarításait hitelegyletek kezelik. Céljuk nem nyereségtermelés, csak a tagoknak való kölcsönzés. Ezek azonban nem vállalkozásokat ösztönző kölcsönök, csak fogyasztói kiadásokra vonatkoznak. A hazai takarékszövetkezetek gyakorlatilag nincsenek a tagok irányítása alatt. A magyar törvények erősen megnehezítik, hogy magánemberek szövetkezeti hitelintézetet alakítsanak, akkora alaptőkét írnak elő. Egy kisközösségekre építő világban a hitelegyleteknek nagy szerepük kell legyen. 

A közösségi jellegű pénzügyi kezdeményezések nemzetközi tapasztalatai és a hazai remények A kaláka körök ötlete az 1980-as években kezdett Kanadából elterjedni. Ma már a világ számos országában működnek, esetenként helyi jellegzetességeket is mutathatnak, pl. Japánban, idősgondozásra alakult ilyen jellegű hálózat. Hazánkban jelenleg hét kaláka kör működik. Nagyban segítette megalakulásukat a Nonprofit Szövetség 98-ban indított programja és a Kör Kézikönyv megjelenése. A körök elősegítik, hogy a közösség “visszatanuljon” bizonyos dolgokat úm. együttműködés, önbizalom, bizalom, közös döntések stb., a közösség megtapasztalhatja  a maga gazdasági erejét. 

A körök lehetőségei azonban korlátozottak, lényegükből fakadóan informálisan működnek, pénzük nem ölt alakot, ezért nem is alkalmas arra, hogy helyi pénzzé váljon. A körön belüli adásvételekre és szolgáltatásokra vonatkozó adózási szabályozás nem kidolgozott. Amennyiben az adóhatóság a kör belső fizetőeszközét “igazi” pénznek tekinti, úgy akkor kell adóznunk, ha a kereskedés túllép egy bizonyos értékhatárt. Amennyiben az adóhatóság nem ismeri el “igazi” pénznek a kör fizetőeszközét, akkor az adásvételeket természetbeni juttatásnak tekinti. Ez után magánszemélyek nem adóznak, csak a cégek és egyéni vállalkozók. Helyi pénz kibocsátásának főbb gátjai a következők: a pénzjegykibocsátás állami monopóliuma; a polgárok veszteségnek tekintik, ha nem kapnak kamatot ; az állami garancia hiánya csökkenti a bizalmat. 

A helyi gazdaságot erősítő eszközök kutatásával foglalkozó massachusettsi Schumacher Társaság beszámol egy esetről, amelyben tanácsadóként vett részt. Egy étteremnek átköltözéséhez hitelre volt szüksége. 10 dollár névértékű saját pénzt nyomtattak, melyet 8 dollárért lehetett megvásárolni. Később levásárolható volt a 10 dollár az étteremben. Az eset a helyi forrásból történő finanszírozás egyik példája lehet. A 90-es évek közepén indultak világszerte a megtakarítások helyben tartására vonatkozó kezdeményezések. A hazai törvények szerint azonban legalább 20 milliós alaptőkére van szükség helyi hitelintézet alapításához. (S ez még nem helyi bank, nagyon erősen korlátozottak a lehetőségei. A bankszerű működéshez sokkal nagyobb alaptőke kell.)