A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közösségi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: közösségi. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. január 28., csütörtök

Videó: Rendszerszintű Megoldások a Boldogabb Nemzetekért - Bernard Lietaer

Bernard Lietaer - Rendszerszintű Megoldások a Boldogabb Nemzetekért

Bernard Lietaer - Rendszerszintű Megoldások a Boldogabb Nemzetekért


Hogyan kapcsolódik a pénz az exopolitikához? Lásd a cikk végén levő utolsó kettő bekezdést.

Húsz év múlva úgy fognak társalogni erről az időszakról, amiben most élünk, mint a Nagy "Valami" Időszaka, de még nem tudjuk, milyen szó fog állni a "Valami" helyén.

Tudjátok, hogy az 1933-as Nagy Gazdasági Világválságot mióta nevezik meg ezzel a névvel? 1955 óta. Amikor már két évtizeddel biztonságosan a hátuk mögött tudták. Ma ugyanennek vagyunk a közepén. Ha van időtök, nézzétek meg az 1930-as újságok főcímeit. Aztán a mai újságok főcímeit. A zajló folyamatok teljes tagadásában élünk. Ez az egyik legrosszabb időszak, amiben élünk. És még mindig szakadatlanul tagadjuk ezt. Ugyanakkor ez az egyik legjobb időszak is.

A pénzrendszerek ötezer éves írott történelmét én átkutattam. Az a szomorú következtetés, hogy soha sem volt preventív változtatás a pénzügyi rendszerben. Várni kell, amíg az előző rendszer kihal, várni, amíg teljesen elveszíti a hitelességét. És aztán szokás valami újat felépíteni.

Ez számomra nagyon szomorú, mert két évtizede, 2001 óta pont ezt a mostani helyzetet próbáltam segíteni megelőzni. Teljesen, siralmasan kudarcot vallottam. Semmi sem változik, nem tanultunk semmi jót ezügyben ötezer év alatt.

Tehát a kellős közepén vagyunk a tagadásnak, azaz a bajnak. De tudom, hogy vannak új lehetőségek is! Tehát jó időket is élünk!

Hányan tanultatok közgazdaságtant az oktatásban? Ejha, nagyon képzett közgazdász hallgatóságom van ám... Hadd kérdezzek pár kérdést, amit még lehet, hogy nem hallottál.

Ki hozza létre a pénzt? Ki gondolja úgy, hogy az állam? [Alig valaki jelentkezik] Öt éve még az emberek 70%-a az államra tette fel a kezét (2012-es előadás). Valamit megtanultunk az elmúlt 3-4 évben: a kormányzatok Valakik által a falhoz vannak szorítva és nem teremthetnek pénzt. Ki gondolja úgy, hogy a Nemzeti Bank, vagy az Európai Központi Bank? Rendben. Ki gondolja úgy, hogy valaki más? Nagyon jó!! Jó, a valaki másra szavazók nyertek.

Normális esetben NEM a jegybank hozza létre a pénzt. Ők csak akkor, ha már senki más nem maradt, ahogy azt az USA-ban nagyüzemben próbálják sajátos módon az elmúlt években.

Ehhez kapcsolódik még az az illúzió, hogy mi európaiak el tudjuk zárni magunkat a világban zajló folyamatoktól. Úgy gondolom, hogy maguk a központi banki ügyvezetők sem alkalmazkodtak ahhoz, hogy úszunk változásokban. Amikor az amerikaiak dollármilliárdokat pumpálnak a nemzeti/globális gazdaságukba, akkor az pl. az orosz maffiánál is ki tud kötni, hogy a francia riviéra ingatlanjait felvásárolják. E hatások ügyében a helyi, itt a Francia Jegybanknak sincs beleszólása (francia közönségnek szólt az előadás), és az Európai Központi Banknak sincs beleszólása.

Teljes önbecsapás, hogy a jelen rendszerben el tudjuk magunkat szigetelni mások behatásaitól. De azért úgy játszuk a játékot, mintha el tudnánk.

Következő pontunk: Milyen eljárással teremtik a pénzt? Papírnyomtatással a pénzjegynyomdában? (penzjegynyomda.hu, any.hu) Erre ki voksol? Jó!! Adósságokkal a bankokon keresztül? Igen-igen. Bármi-bárki más? Köszönöm.

Minden egyes euró amit valaha használtál, minden egyes dollár amit valaha láttál, minden egyes jen amivel valaha kereskedtél, az valakinek az adóssága. Lehet államadósság [csak magyarul hívják megtévesztés céljából így, angolul public debt, vagyis közadósság, hiszen a köznek kell szenvedni a terheit], lehet vállalati adósság (hitel), lehet magánadósság, de a lényeg: ADÓSSÁG.

Mi lenne, ha az egész világ megpróbálná visszafizetni az adósságát? Annak ellenére, hogy aprólékosan elbírálják a hitelképességedet, hogy visszafizetési képességed szerint értékeljenek, az összes adósság visszafizetése lehetetlen. Matematikailag! Matematikailag lehetetlen visszafizetni! Miért is?

A TŐKEÖSSZEG LÉTREJÖTTEKOR A KAMATÖSSZEG NEM JÖN LÉTRE!

Ha mindenki vissza akarná fizetni az tőkeadósságát, nem maradna pénz a kamat összegének visszafizetésére. Mindenkinek csődöt kellene jelenteni. Rendkívül fondorlatos rendszerrel élünk együtt.

Van olyan törvény, ami meghatározza, hogyha más valutát használsz, mint a törvény szerinti fizetőeszköz, akkor börtönbe kerülsz?

Hogyan van az, hogy csakis egyfajta pénznemet használunk? Az euró előtti időkben minden egyes tagországnak saját, egyetlen pénzneme volt. Most az eurózónának van egyetlen pénzneme, a rendszerben különbség nincsen. Egy dolog közös: csak az egyetlen/egységes valuta a valódi valuta.

Miért van ez? Mert így egységes, hatékony? Szebben nyomtatott? Ki és mi itt a lényeg?

Hogyan kényszerítik ki ezt a monopóliumot? A jog eszközeivel? Ki gondolja így? Senki, elképesztően jó! Következő opció: adókkal? Rendben... Úgy látom, hogy egyetlen ember tudja csak! Pedig neki sem tanították egyetlen közgazdaságtani képzésen sem. Igen, adókkal.

1971 óta hivatalosan, de a kései 19. század óta ténylegesen, minden pénz, ami a világon létezik, minden bankhitel-pénz "fiat" pénz, (vakító)fény-pénz [a "Fényhozó" pénze]. A latint használják, csak hogy véletlenül se tudjuk, miről van szó. Régen igazi pénzek léteztek, úgy öt évszázaddal ezelőttig. A "fiat" az a szó, amit a héber Isten mondott a Genezisben: "fiat lux", "Legyen Fény" és a következő mondat: és Fény lett és látta, hogy ez így rendben való. Szavak erejével "semmiből valamit" teremtésének képességéről van szó. Érthető-e? Ha tehát legközelebb látjátok a bankárotokat: ereszkedjetek térdre. Világos-e? Így élünk ugyanis.

Ha volt közgazdaságtani kurzusotok, akkor minden ilyen képzést végzett hallgatót tájékoztatták már arról, hogy mi a pénz.

Mi a pénz? Az általában elhangzó válasz a következő: Elszámolási eszköz, fizetési eszköz, felhalmozási eszköz. EZ NEM IGAZ. EZ NEM A PÉNZ MIVOLTA. EHELYETT EZ AZ, AMIT A PÉNZ CSINÁL. Tudjátok-e érteni a különbséget?

Ha nem lenne a "közlekedésre" szavunk, de volna lovunk és csak az a szó, hogy "ló", gondolkodna valaha is bárki a közlekedés továbbfejlesztésén, biciklin vagy autón? Nem, mert még nevén nevezni sem tudjuk. Örökké csak a lovak hatékonyságát és regulázását növelnénk.

A funkcióalapú meghatározás az elfedés módszertana, ami mindent elfed: "Mi másra is lehetne szükségünk?" "Hiszen minden funkcióját betölti!"

Itt az én meghatározásom, hogy mi a pénz: A PÉNZ EGY MEGEGYEZÉS. Egy megállapodás a fejünkben. És ettől pont eléggé valós. Mint a házasság. Az is csak egy megegyezés és eléggé valós. A pénz egy arról szóló megállapodás, hogy sztenderdizált csereeszközként használjunk valamit egy adott közösségben ami régen egy ország közössége volt, ma egy európaméretű közösség. Amilyen mértékben gondolkodunk.

Ez a pénz: megállapodás. A megegyezésekben az a jó dolog, hogy ha nem működnek, meg lehet őket: változtatni. Ha megegyezés helyett funkcióként definiálunk valamit, ki is zártuk a változtatás lehetőségét.

Hadd mutassak az előadás hátralévő részében három jó példát arra, amit ez a válság lehetővé tesz (amiért jó időket is élünk). Ezek is már folyamatban vannak.

Az első példa: 2011 végén Litvániában jártam, ahol egy tanulótársadalmat fejlesztenek ki egy új pénznem segítségével. A második a Torekes, amit az észak-belgiumi Gent városban kezdtek el 2010-ben, a mai 2012-es előadás megtartásakor már megvolt az első éves tapasztalatunk vele. Utolsóként arról a lehetőségről beszélek majd, ami a görögökre centralizált euró-válság lehetséges megoldása lehetne.

A közös tanulás hatékony. Azért hozom ezt a példát, mert egy tanulószervezetben vagyunk (TEDxUHowest). A tipikus módszer, ahogyan oktatnak és tanulunk, az az előadás és az olvasás. 5%-ára emlékszünk annak, amit hallunk. 10%-ára annak, amit olvasunk. Nem túl hatékony. A leghatékonyabb módszer a tanulásra: tanítsuk meg valaki másnak! Mi lenne, ha ezt egy ország szintjén gyakorlatba ültetnénk?

Litvánia kis ország, képletesen: Magyarország területének úgy 70%-án él a magyar lakosság egyharmada. Két dologra büszkék lehetnek. A legmagasabb szélessávú kábelhálózat- ellátottság a világon, 2010-ben ezzel megelőzve Svédországot, és 120%-os mobiltelefon-ellátottság. Ez persze inkább SIM-kártyákat jelent. Nagyon jól összekapcsolt társadalom, infrastrukturális értelemben.

A céljuk az, hogy minden 40 év alatti litván minimum két idegen nyelvet beszéljen 2030-ra. Intergenerációs tanulás a céljuk.

A litvániai Dora komplementer valuta rendszere
A litvániai Dora komplementer valuta rendszere

Íme így működik: Felállítottuk a Litván Tanulási Alapítványt (www.SMPF.LT/en). Ez az alapítvány bocsátja ki a dora nevű virtuális pénznemet (tinyurl.com/litvandora, PDF). A dorakat közvetlenül is a végfelhasználóhoz juttatja, akinek kell, hogy legyen egy hivatalos álma a Végfelhasználói Álom Projekt számlájához társítva.

A közönségemben volt egy fiatal, az ő álma 17 évesen az volt, hogy buddhizmust akart tanulni, méghozzá vipassana buddhizmust, Burmában. A burmai hegyek között. Hát jó, rábólintottunk. Ő például folyékonyan beszélt angolul. Így megalkudtunk és megállapodtunk, hogy 3000 doráért az alapítvány megvalósítja az álmát.

És ő mit tesz? Megtanítja másoknak, amit ő már tud. Mind az, aki tanít és mind az, aki tanul(!), egyaránt kap dorát, hogy mind a két fél megvalósíthassa saját álmát.

Volt egy lány, aki egy hétvégét akart eltölteni példaképével, egy Nobel-díjas fizikussal. Rendben, el fogjuk érni, hogy meglegyen. Van egy csoportunk, akik meg akarnak tanulni úgy vitorlázni, hogy körbehajózzák a világot. Ezzel valóra válthatják!

Nonprofit szervezetek is részt vesznek szervezőkként ennek a kiegészítő gazdaságnak a működtetésében, így hasonlóan kiveszik részüket, ahogyan a cégek is tevékenységükkel működtetik a hagyományos gazdaságot.

A dora egy tanulóvaluta / tanulópénznem. Egy mobiltelefonos egység. A tizenévesek az egész felnőtt lakosságot képzik az internet hatékonyabb használatára érte (nemzeti infokommunikációs stratégia). Mindkét fél, a képző fiatalok és a korosabb tanulók is kapnak dorát.

Ha éppen most nincsen álmod, akkor ajándékba adhatod másnak a dorádat (beépített motiváltság, h. legyen saját álmuk!!). Lehet ajándékozni is.

Van egy Online Nemzeti Bölcsesség Archívum, nekem ez az egyik kedvencem. Az általános iskolások meginterjúolhatnak 75 év fölöttieket mindössze egyetlen kérdés feltevésével: Mi az, amit Ön megtanult Élete során, ami az én életemben is hasznosítható? Ha egyszerűen hangrögzíted a mobiloddal, 50 dorát kapsz. Ha multimédia terméket készítesz, 200 dora üti a markodat. A tíz legnagyszerűbb hozzájárulásért minden évben megrendezünk egy versenyt, amibe ha bekerülsz, tízezer dorát kapsz.

Hány milliárdos költségvetési kiadás ez a kormánynak? ZÉRÓ!!! ELEKTRONIKUS BITEK.

A második példa: Gent: a legszegényebb közösség egész Flandriában, Észak-Belgiumban. A többség török (kreol bőrszínű jogtársainkra gondoljunk e példa során). Beszélt nyelvek száma: húsz! A legnagyobb népsűrűség a környéken. Megkérdeztük, hogy mi az ÁLMUK. Az álmuk nem más, mint: egy kis kert. 4 négyzetméternyi föld már elég. Mindannyian mezőgazdasági térségből származnak, ahol mindenkinek volt földje. A belgiumi Gentben pedig egy darab négyzetméter sincs nekik, mert panelházakban laknak, toronyházakban.

Ezért a város ad nekik földet. Ezt művelik vele. Ezt a földet bérleti díjért művelhetik. A terület jelenleg hasznosítatlan építési telek egy leendő gyárnak. Szépen fizetnek is. A bérleti díjat csak torekesben fizethetik (www.torekes.be). Így néz ki, 10 illetve 1 torekes-es címlet. Ezzel javakat és szolgáltatásokat vásárolhatsz: nemcsak kertbérletet, hanem friss zöldségeket, alacsony energiafogyasztású izzókat, napi fogyasztású élelmiszereket a helyi boltokban.

Belga Torekes Eredményei a Kisebbség körében

Egy teljes kiegészítő fehérgazdaságot teremtettünk helységi szinten, ami máskülönben nem létezne.

Már csak egy kérdés maradt. Hogyan juthatok hozzá torekeshez? Először is a szomszédság hulladékmentesítésével és tisztán tartásával. Virágok kihelyezésével a ház utcafronti oldalára! Ezért éppen száz torekest kapsz. Itt éppen az utcai előkerteket művelik.

Az első éves eredmény-beszámoló: 50.000 torekest kerestek meg. Ebből 8.000-t használtak kertbérletre (150/év). A többséget élelmiszerekre és közlekedésre, és mozifilmekre is, ami nagyon népszerű volt. [dia: Ugyanekkora euro-költségvetéssel szembeállítva ez 4-szeres eredmény!]

A lényeg: TÖBB, mint egyFAJTA valuta kell.

Ne csodálkozzunk, ha mindenre egyFÉLE
megoldási útvonalat, egyetlen pénzTÍPUST használunk

A képen látható a következménye, ha minden ügyet egyetlen járható úttal akarunk megoldani [hiánycsökkentés vs. életbevágó szükségletek]. Ki kell lépnünk a mentális keretrendszerünk börtönéből; hogy minden funkciót egyetlenegy eszközzel, egy EGYséges valutával kell megoldanunk.

Harmadik példa: Görögország adósságválsága. A görögök maradhatnának/maradhattak volna euroövezeti tagok minden nemzeten túli dologhoz: turizmus, hajózás, javak és szolgáltatások "import-exportja" az eurozóna többi részével, és az előző példák mintájára Társadalmi Kiegészítő Pénznem Rendszert (Civic) használhatna egészségügyi, szociális és nyugdíj ügyekre is [CiviC: Civilian Currency, polgári pénznem].


CiviCs (Civilian Currencies)

A társadalmi célú kooperatív valutákat a kormány bocsátaná ki. A fedezeti értéket az adná, hogy munka-hozzájárulást követel cserébe. "Véletlenül" már ma is pontosan így működik az euro.

Az alábbi ábrán látható a mai pénzügyi monokultúra működése. A társadalmi szférát halálra éheztetik. Csak néhány nonprofit szervezet és támogatás biztosítja a bevételeket.

A soron következő képen látható az alternatíva. 

Társadalmi szféra a hagyományos,
monetáris monokultúra gazdaságában

[Teljesen egyértelmű, miért nincs lehetővé téve az egészségtől és erőtől duzzadó társadalmi szférát előidéző monetáris multikultúra: az erős társadalom erős populuszt jelent, ami az öntudatára ébredt, önszolgálóvá vált Hatalomnak nem érdeke. Ahogyan az egyéni belvilágban az egó a Lélek szolgálója helyett annak elnyomó urává vált az emberiség kialakításakor, ezt tükrözik a külvilágban az emberi tömegeket irányító Hatalmak is.]

A versenyszféra megmarad, és még megteremtesz egy egészségtől duzzadó társadalmi szférát is. A versenyszféra tevékenységei továbbra is szintén adókötelesek.

A város (vagy régió vagy ország) vezetése a társadalmi gazdaságot szintén adóztatja! Ki teremti a kamatmentesen vagy negatív kamattal (demurrage) a rendszerbe kibocsátott komplementer valutát? A város (vagy megye vagy kormány). Ingyen, bitekből.

Társadalmi szféra a komplementer 
fizetőeszközöket is magába ölelő gazdaságban
RENDSZER SZINTJÉN van megoldva a probléma! Ahelyett, hogy mindenkit halálra éheztetnének (az egyetlen-pénznem-alapú közmunkával), ez egy strukturális, rendszerszintű megoldás, amire a következők miatt van szükség:

Először is: a nemzetközi pénzügyi rendszer bajban van. Ez már nem újdonság.

Második ok: szisztematikus rendszerleállásban vagyunk, ahogy itt-most beszélünk. Az euróválság után dollárválság is lesz (vagy fordítva: az Európai Központi Bank teljesen dollárfedezetű). 

Harmadik ok: értékek váltásában vagyunk. Minden patriarchális társadalom ugyanazt csinálta, amit mi. Egyetlen pénznemet használ, amit kamatra ad a rendszerbe. Ez a pénzrendszere tette lehetővé az ipari forradalmat. Enélkül az nem lett volna! De ez hozza magával a dübörgő gazdasági periódusok és a válságperiódusok hullámzását, koncentrálja és centralizálja a vagyont és inkompatibilis az emberi közösségekkel.

Válság, ha nem akarunk változtatni. Lehetőség,
ha változtatunk => Értékváltás, nem -válság.

Minden matrifokális társadalom használt kiegészítő pénznem rendszert. Ők a patriarchális (yang) típusú pénznemet használták a nagy távolságú kereskedelemre, idegen népekkel, és volt egy kiegészítő pénznemük (yin), amit saját közösségükben használtak. Ezt az emberek maguk hozták létre. (CiviC: Civilian Currency, polgári valuta)

Ez több, mint ezer éven át, 1600 évig működött Egyiptomban. Ez volt (a rómaiak előtti) Egyiptom sikeres gazdaságának titka (a Római Birodalom azonnal felszámolta).

A centrális középkorban, a francia katedrálisok építése idején ilyet használtak (máig ebből élnek azok a városok). Ezeket kiegészítő valutarendszer segítségével építették.

És egy női istenséget imádtak, a Madonnát. [Lásd: New Money for a New World c. könyvét, melyből az is kiderül, hogy minden háborút viselni akaró királynak elemi szükséglet volt a patriarchátus társadalmi berendezkedés, amihez elengedhetetlen volt az egyközpontú monetáris irányítás, az egyetlen-pénznem rendszer, aminek és a háborúknak az elfogadtatásához praktikus és elengedhetetlen volt egy erős, maszkulin, büntető FÉRFI ISTEN, egy egyisten. Marshall Rosenberg a Rendszerszintű Erőszakmentes Kommunikáció c. videónkban szintén erről beszél, hogy hogyan alakult ki a retorzió alapú társadalom, teljesen máshonnan kilyukadva ugyanide. Tehát a pénzrendszer nagyon nem csak a pénzről szól, hanem vallásról és komplett társadalmi berendezkedési irányultságról!]

Monopolpénz = háború. Mindig csak idő kérdése.
Vagy a fiaink, vagy az apáink, vagy mi, de benne leszünk.

Negyedik, végső ok: a jelenlegi gazdasági helyzetre a klasszikus megoldás a pusztító háborúra való felkészülés (US+EU vs. RU+CN). Eddig mindig is háborúval oldottuk meg (a centrális középkori példát is az erőforrások háborúkhoz való centralizálás érdekében számolták fel, lásd a könyvet). Itt az ideje lelépni erről az egyetlen/egységes járható útról.

Egyensúlyra van szükség maszkulin és feminin erőink között elménkben és rendszereinkben. Vagy nem lesz jelenünk és jövőnk ezen a bolygón. (A titkos űrprogramokba meg nem mindenki kerül be). Csak ekkora a tét. 

[A Nemzetközi Valutaalap 2008-as tanulmánya szerint 124 rendszerszintű bankválság, 208 valutaválság, 63 államcsőd zajlódott le a világ országainak mai típusú, globálisan elterjesztett pénzügyi rendszereiben 1970 és 2007 között. Az előző 300 évben pedig 48 nagyfokú válság.]

Pénzrendszerünk több ezer éves. Minden
változhatott a Földön, kivéve a pénzrendszer típusát.

A képen látható az eredmény, ha túl sokat akarunk elérni egyetlen eszközzel. De az Információs Korban vannak már haladóbb eszközök is. Köszönöm.

Fordította: Exopolitika Magyarország

Bernard Lietaer - People Money c. könyvében a kiegészítő pénznem bevezetési módszertanok olvashatók, az eddigi rendszerek hogyan-igen és hogyan-ne tanulságaival. (Cikkünk megírása óta az Amazonról a könyvet leszedték.)

2017. augusztus 2., szerda

Bernard Lietaer - Új Pénz egy Új Világnak

Új Pénz egy Új Világnak – Bernard Lietaer új könyve magyarul


Nemrég jelent meg a világ legnagyobb kiegészítő pénznem szakértője, Bernard Lietaer professzor legújabb magyar könyve, az Új Pénz egy Új Világnak, mely összes könyvei közül talán a legfontosabb!

Új Pénz egy Új Világnak - Bernard Lietaer új könyve magyarul
Új Pénz egy Új Világnak - Bernard Lietaer
A könyvet az ingatlan.com vezetőjének, Mészáros Ádámnak és Csapatának köszönhetjük, aki korábban megvásárolta a hasonlóan gondolkodó Bankráció nevű weboldalt, aminek vezetőjével (Gergely Péter társalapítóval, lásd bankracio.hu és bankraciokft.hu) együtt adták ki Lietaer (ejtsd: lietár) új magyar könyvét.

A könyv nyomtatva a Libri-Bookline hálózatban kapható, illetve digitális verzióját a kiadó INGYEN közzétette!! Ezúton  KÖSZÖNJÜK  a Fordítóknak is a több ezer munkáórát és a Kiadónak a több millió forintos Nagylelkűséget a Nemzetünkért!

A magyar kiadók előszava, valamint a könyv digitálisan ingyenesen letölthető verziója több formátumban itt található: http://UjPenzEgyUjVilagnak.hu A különbző letöltési lehetőségek közül a PDF verziót mi csak problémásan tudtuk letölteni, mert letöltötte ugyan a böngésző, de külön olvasóban megnyitni, fájlkezelőben megtalálni már nem tudtuk sok megoldási változat után sem, plusz így sincs, úgy sincs a pdf-verzióban digitális tartalomjegyzék, ami viszont letölthető az Exopolitika Boxból: https://app.box.com/s/uaypd0v8ennod5f0cjpv 

Miről szól a könyv?

Az alábbi "További bejegyzések »" linkre kattintva ez a cikk folytatódik.

2017. április 24., hétfő

Bernard Lietaer - A Társadalmi Tőke Tíz Típusa

Bernard Lietaer – A Társadalmi Tőke Tíz Típusa


...Természeti tőke, épített, technológiai, társadalmi, történelmi-és-kulturális, humán, intézményi, vállalkozói, pénzügyi, kihasználatlan termelékenység tőkéje...

Ez a cikk kivonat Bernard Lietaer (ejtsd: lietár) “Tudatos Városok, Tudatos Gazdaságok” című könyvének “Új tőke teremtése” című harmadik fejezetéből. 

A könyv “Creating Wealth” címmel jelent meg, mely a kiadó döntése volt. Lietaer azonban a könyvet “Intentional Cities, Intentional Economies” címmel írta, ahogyan erre a könyvben az író az előszavában utal. 

Politikai Döntéshozóknak, valamint ökofalvaknak és tudatos életközösségeknek kötelezően ajánlott könyv, lefordításra ajánlott.

A cikk nyomtatható és olvashatóbb, 17 oldalas változata PDF formátumban az alábbi slideshare, issuu és scribd oldalakról letölthető.


Síklaky István - A Fennmaradás
Társadalmi Programja,
a Pénzuralmi Rendszer Alternatívája
A cikkhez ajánljuk még Síklaky István - A fennmaradás társadalmi programja (A pénzuralmi rendszer alternatívája) című könyvét is.

Érdekesség: ezt a cikket 19:39-kor sikerült publikálnunk (a II. világháború kezdete). Ez számunkra azt jelzi, hogy a pénzbirodalom emberellenes egyeduralma hasonló tudások gyakorlati alkalmazásával csökkenthető (regionális és szektorális kiegészítő pénznemek, tehát helyi és ágazati komplementer valuták bevezetésével a tőke tíz típusát figyelembe véve). 
Mivel a kiegészítő pénznemek a kihasználatlan kapacitásokat, tőkéket mozgósítják, ezért valójában, jogilag és közgazdaságilag nem állnak szemben a pénzimpériummal. Csupán a politikai, ideológiai hegemóniával. Valójában teljesebbé, egészebbé, ember számára élhetőbbé teszik a rendszert úgy, hogy közben a nagytőkések, a világ igazi tulajdonosai meg tudják tartani jövedelmező tőketulajdonaikat. 
A kiegészítő pénznemek gazdasági, pénzügyi demokráciát vezetnek be, ami soha sem volt az emberiség történelmében, de nem veszik el a tulajdonjogokat és azzal járó gyümölcsöket.

Bernard Lietaer – Creating Wealth c. könyve az alábbi oldalon tekinthető meg: https://www.amazon.com/Creating-Wealth-Growing-Economies-Currencies-ebook/dp/B005MRA6UK/ 

A szerző első magyar könyve Pénz és Fenntarthatóság címmel készült el, számos rendkívül magas tudományos fokozatú szaklektor közreműködésével. Kapható a http://penzesfenntarthatosag.hu oldalon.

Ezt az összefoglalót a Helyi Pénz Szoftver Blog, Magyarország legnagyobb helyi pénz témájú cikk- és linkgyűjtő oldala tette közzé: 

Hatalmas köszönettel tartozunk S.Z.-nek ezért a dokumentumért is, a közösségért és nemzetünkért végzett áldozatos és odaadó, önkéntesen adott fordítói munkájáért, életidejéért és erőfeszítéséért!

Új Tőke Teremtése


A tudatos lakóközösségek – ökofalvak, tudatos városok – olyan jövővízióval és jövőtervvel rendelkeznek, melyen a közösség lakói széles körben osztoznak. A folyamat során az érintett felek a közösség azon eszközeiről tanulnak, amelyek aktuálisan találkoznak az emberek igényeivel, továbbá arról, hogy hogyan működik a közösségi rendszer, akár növeli, akár csökkenti a jövőbeni kapacitását.

A tervnek céljai és célkitűzései vannak, amelyek tükrözik a közösség szükségletét a gazdaság fejlődésére, a bőség megteremtésére és jólétre. A kielégítetlen szükségletek és a kihasználatlan erőforrások beazonosításra kerülnek, valamint leltárba kerül minden olyan eszköz, amely a valódi bőség megteremtéséhez szükséges.


Itt az ideje, hogy elkezdjünk úgy tekinteni a közösségre, mint egy vállalatra, amelyben a közösség polgárai a vállalat tulajdonosai. Ebből a nézőpontból a közösség kapacitása arra, hogy bőséget és jólétet teremtsen, "közösségi tőke"-ként jellemezhető, amelyet arra használnak, hogy ezt a jólétet megteremtse. A  "tőke" kifejezés a szótárban található definíció alapján "rendelkezésre álló eszköz, amely felhasználható további eszközök előállítására". A szó eredete a "capus" – a szarvasmarha feje - szóra vezethető vissza, és az agrártársadalmak idejéből származik, amikor is egy ember termelőkapacitását az általa birtokolt szarvasmarhák száma alapján határozták meg. Ha az eszközök a valódi bőségre példák, akkor a közösségi tőke azt a kapacitást képviseli, amellyel folyamatosan megteremtjük ezt a valódi bőséget. 



A tőke generatív jellege különösen fontos lehet a közösség vezetői számára. A közösségi tőke – vagyis a közösség generatív kapacitása – képezi a gazdaság alapját. Ezer darab deszka olyan eszköz, amely talán elegendő egy ház felépítéséhez, de hosszútávon egy erdő igazgatása fenntartható produktivitással - amely ellát egy fűrésztelepet - segíthet biztosítani azt, hogy sokkal több házat építsünk. Az erdő és a fűrésztelep képezi a tőke alapját. Együttes kapacitásuk, amivel további fűrészárut/faanyagot termelnek, hozzávéve az erdő oxigéntermelő kapacitását, hogy elnyeli a szén-dioxidot, hogy élőhelyet biztosít vadon élő állatok számára és a vízciklus kritikus fontosságú részeként szolgál, biztosíthatja, hogy a közelében egészséges és fenntartható emberi közösség létezzen. 



A hozzáértő kapitalisták tudják, hogy ahhoz, hogy előállítsák azokat az árukat, amelyek lehetővé teszik, hogy profitra tegyenek szert és bőséget teremtsenek maguknak, arra van szükségük, hogy tőkéjüket üzemképes módon tartsák fenn. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan befektetnek az eszközeik fenntartásába, beszerzik a legújabb technológiákat és minimalizálják a gyártás költségeit. Az Észak-Amerikában és Európában elterjedt számviteli és adózási rendszer szisztematikusan úgy tekint a tőkére, hogy új befektetés szükséges az értékcsökkenés üteme alapján. Ez határozza meg, hogy milyen befektetés szükséges ahhoz, hogy fenntartsák a tőke jelenlegi értékét azzal, hogy kompenzálják az idő előrehaladtával bekövetkező értékcsökkenést - mivelhogy egy eszköz elhasználódik. 



Hogy belekezdjünk egy helyi közösség gazdaságának fejlesztési programjába amely hosszútávú jólétet eredményez, fontos, hogy elkezdjünk úgy gondolkodni, mint egy közösségi tőkés – ismernünk kell a valódi gazdaság helyi erőforrásait és rendelkeznünk kell egy tervvel azok gondozására és fenntartására. Ugyanilyen fontos ismernünk a generatív termelőképességünket – azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy biztosítsák, hogy a közösségi tőke képes továbbra is megtermelni azokat az eszközöket, amelyekre a közösségnek szüksége van. 

Az erdő esetében a feltételek - az eső és a napfény - elegendőek és egy konzervatív menedzselési tervvel elérhető a fák és az ökoszisztéma életciklusainak regenerációja. A sóbánya esetében ez lehet a gépek általános karbantartása, valamint egy ütemterv a főbb berendezések cseréjére. A hosszútávú kapitalista tervbe beletartoznak a munkavállalókra vonatkozó feltételek – képzés, munkabér, lehetőség a növekedésre és a fejlődésre. További szempont lehet, hogy a lehető legszélesebb értelemben véve a működés milyen hatással van a közösségre - ha a sóbánya rutinszerűen elárasztja a körülötte lévő környezetet szennyező anyagokkal és hulladékkal, akkor ez nyilvánvalóan a hosszútávú fenntarthatóság ellen dolgozik. 

A Tőke Tíz Típusa


Melyek azt emberi társadalom, közösség szempontjából fontos tőke, a közösségi tőke (community capital) különböző típusai, amelyekre szükség van a valód jólét megteremtéséhez? A közösségi rendszerek és az eszközleltár bepillantást enged a rendelkezésünkre álló közösségi tőkébe és az így kapott produktív, vagy generatív termelőképességet nagyon fontos előtérbe helyeznünk, amikor egy közösségi vállalkozás stratégiájáról gondolkodunk. A különböző rendszereket látva a közösségi tőke típusai, amelyek eszközök létrehozására használhatók: természeti, épített, technológiai, társadalmi, történelmi-és-kulturális, humán, intézményi, vállalkozói, pénzügyi, kihasználatlan termelékenység tőkéje. Ezek részletesen kifejtve a következők: 

Az alábbi "További bejegyzések »" linkre kattintva ez a cikk folytatódik.

2017. január 2., hétfő

Megjelent Magyarország eddigi Legnagyobb Helyi Pénz Könyve

Bánóczy János  Népi Pénz a Közösségekért

Magyarország eddigi legnagyobb helyi pénz könyve nagyban merít Bernard Lietaer - People Money könyvéből, gyakorlatilag annak magyar fordításának tekinthető, plusz a magyar példákkal kiegészítve, magyar helyzetre rávetítve! Ebben a cikkben közöljük a könyv rövid tartalmát, rövidített tartalomjegyzékét.

Magyarországon már komoly magyar nyelvű irodalma van a csereköröknek és a helyi pénzeknek, azonban még nem született egy összefoglaló mű, amely egyben tárgyalja mind a gazdasági, pénzügyi környezetet, létrejöttük, okait, mind a megvalósításukból származó előnyöket és hátrányokat. 
Ennek a hiánynak a pótlására 2016. decemberében megjelent egy új, 350 oldalas gyakorlatorientált könyv, a Bánóczy János  Népi Pénz a Közösségekért.

A könyv 48 oldalas betekintési lehetőségű, szabadon megosztható kivonata az alábbi scribdslideshareissuu oldalakon is olvasható vagy letölthető doc formátumban és pdf formátumban

Interjú a könyv szerzőjével: 

Röviden a könyv tartalma:

Magyarország legnagyobb helyi pénz könyve

Az 1. fejezetben először a pénz fogalma, története és a társadalomra gyakorolt hatása kerül kifejtésre, majd megpróbálom bemutatni, hogy kik, mikor és hogyan deformálták el a pénz információtartalmát és ezzel hogyan szívják el a többség erőforrásait.

A 2. fejezet a pénzhelyettesítőkről szól, ahol a kezdetektől Silvio Gesellen keresztül a máig bemutatásra kerül a különböző pénzhelyettesítők szerepe a gazdasági folyamatokban. Akik már mélyebben foglalkoztak a témával, azoknak az első két fejezet ismétlés jellegű, kihagyható, bár valószínűleg ők is találnak benne újdonságot.

A 3. fejezet a különböző Népi Pénzek külföldi és hazai példáit mutatja be interjúkon keresztül és a jelenleg működő Népi Pénzekről kevésbé ismert leírásokat tartalmaz.

A 4. fejezet a külföldi és hazai népi pénzek közös ismérveit foglalja össze.
Bánóczy János – Népi Pénz a Közösségekért

Az 5. fejezet tárgyalja a cserekörök és a helyi, illetve regionális utalványok megvalósíthatóságát, annak feltételeit, kiemelten foglalkozva a magyar viszonyokkal, így a 4. és 5. fejezet az indításhoz és a működtetéshez szükséges főbb elveket, gyakorlati módszereket foglalja össze, ezért ezek minden érdeklődőnek ajánlottak, bár egyes részei alkalmanként mélyebb közgazdasági, statisztikai ismerteket is igényelnek.

A 6. fejezet a szövetkezeti elvek és gyakorlat ismertetése mellett próbát tesz a Népi Pénzek és a szövetkezeti mozgalom összekapcsolására és elsősorban a helyi utalványt bevezetni szándékozóknak szól, de a nem szövetkezeti formában működőknek is érdekes lehet.

A 7. záró fejezet a főbb tanulságok rövid összefoglalása után néhány elgondolkoztató, – szerintem – izgalmas problémát vet fel és a végére betettem a könyvben előforduló idegen szavak szótárát.

Bővített fejezetenkénti kivonatok: 
https://nepipenz.wordpress.com/bovitett-fejezetreszletek 

Az alábbi "További bejegyzések »" linkre kattintva ez a cikk folytatódik.

2015. november 27., péntek

Csatlakozz Cyclos magyar fordításához! Legyen meg az első nyílt forráskódú magyar helyi pénz program!

Tennél valamit a világért? Hát íme: ha együtt lefordítjuk a világ vezető helyi pénz szoftverét, a Cyclost, ami nehéz munka, hanem egyszerű, csak sok, akkor a Cyclos, amely POS-terminál-, NFC- és SMS-fizetés kompatibilis és iOS és Android mobil appokkal is működik,
akkor a világ legjobb kiegészítő pénznem szoftvere elérhető lesz  magyarul mind a 15 millió magyarnak, országhatároktól függetlenül, közösség-összetartó erővel!

Nézd meg, milyen letisztult a kezelési felület: https://crowdin.com/project/cyclos/hu . Azon kevesek közé tartozol, akik megértették, hogy a pénzrendszer irányít szinte mindent? Ha csak heti 1 órát rászentelsz egy hétvégi napból, akkor néhányan, egy vagy néhány év alatt, le tudjuk fordítani mindannyiunk és leendő gyermekeink javára!


Kattints a képre a nagyításhoz! Könnyű, letisztult, átlátható, segítőkész, intuitív kezelőfelület,
néhány perc betanulás után már profin használható!
Használható fordítói memória, lehet egymástól kérdezni, a szoftver automatikusan felismeri a korábbi azonos vagy hasonló szavakat, hogy a szintaxis jó legyen, nem kell kóddal bíbelődni, mert csak az interface szöveget fordítod, jelzi, hogy pontosan hol tartasz, nem kell keresgélni, és ha bárki belerondít, a teljes fordítási előtörténet rögzítve van, így a csoportvezető rendkívül könnyen vissza tudja állítani, a támadót pedig ki lehet tiltani, újra és újra és újra. Ne félj, merj és higyj, gyere segíts, kérlek!

Nézd meg a kiegészítő pénznemes videólejátszási listát angol nyelven itt,
magyar feliratokkal itt és kapj kedvet és kitartó lelkesedést a fordításhoz!
Bernard Lietaer videó-gyűjteményünkből megértheted, miért óriási fontosságú a kiegészítő pénznemek témaköre! Nagyobb tabu, mint az exopolitika vagy bármilyen más összeesküvés-valóság! Itt találod a videókat, nézz meg belőlük egyet-kettőt!

Gondold csak el, mennyi mindenre elköltesz 1 órákat teljesen értelmetlenül és haszon nélkül. Ez viszont megéri! Ez közösségért végzett jó karma! Regisztrálj és gyere! Várunk! Rád van szükség! Igen, pont terád!

Az alábbi beágyazásban nézd meg a két magyar feliratos videónkat a harminc másodperces Cyclos promo után, melyet a világon először mi, magyarok hoztunk létre! Ezelőtt egyetlen egy promóciós videója sem volt a szoftvernek! Át is vették tőlünk a videót, megtalálhatod a szoftvert készítő holland STRO alapítvány hivatalos videócsatornáján is ezen a linken.

A hivatalos Cyclos videócsatorna pedig: https://www.youtube.com/user/SocialTradeOrg/videos

2015. január 21., szerda

Ökofalvak és helyi pénzek

Európa ökofalvairól készítettünk összeállítást a Stratégiakutató Intézet számára a tinyurl.com/okofalvak címen. Ez a dokumentum tartalmazza azt, ami már van.

A dolgozathoz készült egy kiegészítő dokumentum, amely a helyi pénzeket, kiegészítő pénznemeket illetően a fontosabbik dokumentum, ez a tinyurl.com/okofalvak2 cím alatt érhető el. Ez a dokumentum tartalmazza a LEHETŐSÉGEKET.

Óriási lehetőségek előtt állnak a meglevő ökoközösségek. Létezik Európában három nagy újfajta közösség, akiktől érdemes tanulni. Minderről a második dokumentumban olvashattok.

2014. február 21., péntek

Az OP (OPPT) által is használatra kipróbált kiegészítő pénznem és a Cyclos Közösségek kipróbálása, létrehozása

A Cyclos 4 program bemutató videója:



Az OP (korábbi nevén OPPT, One People's Public Trust, I UV) által is használatra kipróbált Cyclos 4 közösség, amibe a bolygón bárki beléphet:
http://i-opeen.com/mobile/

Egy német közösség, a Regiomarkt, ami a Lunar nevű kiegészítő pénznemet használja szintén a "Cyclos 4 Közösségek"-en keresztül:
https://www.regio-lunar.de/do/login

Cyclos ​Communities testreszabható közösségi "helyi pénz", kiegészítő pénznem oldal (online is fordítható, ill. a letölthető csomagból, lásd lejjebb):

Cyclos Communities kipróbálási lehetőség:
ehhez felhasználónév demo1 , jelszó demo1

Cyclos Mobil 3 mobil applikáció kipróbálási lehetőség:http://www.cyclos.org/cyclos-demo
felhasználó ehhez szintén demo1 , jelszó szintén demo1

Saját Cyclos Communities közösséged létrehozása ingyen:

Saját Cyclos Communities közösséged felfejlesztése még profibbá (az ingyenes verzió is abszolút teljes értékű):

Android Cyclos Mobil 3 App (a leírása magyarul fent van, a program maga még nincs fent magyarul):

iPhone Cyclos Mobil 3 App

Mobil app és számítógép szoftver, amit le kellene mindehhez fordítani:

Ezt a zip csomagot kell lefordítani ahhoz, hogy minden menjen magyarul (plusz egyeztetni, hogy a Communities fordítandóit tartalmazza-e ez, vagy csak a szerver-PC programot és a mobil appot - szerintünk az utóbbi, a szerző STRO alapítvány még eleddig nem foglalt állást ezügyben). A Communities-t az online admin felületében is lehet fordítani, csak úgy lassú.


A holland alapítvány bárkinek elküldeni ezt a letölthető fordítható csomagot, aminek fájljait a Notepad++ -szal lehet megnyitni (freeware).

2014. február 14., péntek

Almássy Tamás - A Jó Illatú Pénz - közösségi pénz

A Jó Illatú Pénz
Almássy Tamás
A pénznek nincs szaga, s ez nagyon sok baj forrása, talán többé is, mint gondolnánk. Próbáljuk meg elképzelni, milyen lenne, ha tudnánk, ki-ki hogyan jutott a nála lévő pénzhez. Meglódulhat a fantáziánk. Szép lenne, de most hagyjuk az álmodozást. Az viszont nem tartozik a képzelet világába, hogy létezik egy olyan pénz, még ha Magyarországon kevesen ismerik és használják is, amelyikről bizton állítható, gazdája úgy jutott hozzá, hogy segített valakinek. Ezt szépen kifejezi két neve is ennek a pénzrendszernek: szívességbank, kalákakör.

A legszebb benne az, hogy pofonegyszerű. Néhány egymást ismerő ember megállapodik abban, hogy ezentúl, ha valamit dolgoznak vagy adnak egymásnak, akkor ezért alapvetően nem forinttal, hanem egy saját közösségi pénzzel fizetnek. Nevezzük ezt a pénzt mondjuk talentumnak. Az egyezség alapja a kölcsönös bizalom, más nem is kell hozzá. A talentum értékét kell még meghatározni, erre szolgál a következő irányelv: Legyen 1 óra munka ellenértéke 100 talentum.

Most pedig lássuk röviden, milyen jó tulajdonságai vannak még pénzrendszerünknek. (Az elkövetkezőkben “üzlet”-nek fogom nevezni, amikor két tag megállapodik egymással, hogy az egyik valamiben segíti a másikat és ezért valamennyi talentum díjazásban részesül. Bár a szívesség, segítség szebb szavak, az üzlet, még ha lejáratott szó is, jobban kifejezi a lényeget.)

A tisztességes munkát értékeli, felelősségvállalásra ösztönöz

A üzlet olyan emberek közt jön létre, akik később is meg tudják találni egymást. Csak a tisztes munkának van jövője. Ki-ki kénytelen a nevét adni ahhoz, amit a többiek számára nyújt.

Erősíti a személyes kapcsolatokat, közösségerősítő/építő
A talentum emberi léptékű, zárt közösségen belül forog. Amikor egy üzlet megköttetik, akkor:
– Olyan tagok kerülnek kapcsolatba, akik már ismerik egymást. A sikeres együttműködés erősíti kapcsolatukat.
– Olyan tagok találkoznak, akik azelőtt még nem ismerték egymást. Az üzletnek köszönhetően megismerkedtek, s pozitív képet alakítottak ki egymásról.
Az üzlet létrejöttéhez két embernek meg kell találnia egymást, ezt elősegíti a rendszer belső keres-kínál listája, de egyáltalán nem biztos, hogy ez a regiszter fogja összehozni az üzletfeleket. Legalább ekkora szerepe van a korábbi üzletkötésekből származó kollektív tapasztalatnak is.

Szeretettel jár, adni tanít
Az üzletet megkötők legkésőbb az üzletkötés során megismerik egymást. Ez azt jelenti, hogy az üzletkötés “tárgya” (ami lehet szolgáltatás is) az esetek nagy többségében úgy készül el, hogy a készítő már tudja, kinek csinálja. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a tudás megváltoztatja a viszonyát munkájához, a leendő tulajdonos iránt érzett tisztelete, szeretete kisugárzódik a neki szánt “dologra” is, többet szeretne adni, mint amennyi “jár”. Ez éppen az ellentéte a modern társadalmak lényegi elemének tartott elidegenedésnek.

Együttműködésre alapoz/tanít
A tagok egymás kölcsönös segítésével szeretnék problémáikat megoldani. (A kölcsönös nem kétoldalú együttműködést jelent.) Én kapálok valakinek, cserébe valaki (más) majd vigyáz a gyerekemre. A közösségben rejlő (és a mai világban gyakran rejtve maradó) erőforrások kihasználása a cél.

Önbizalom-erősítő, személyiség-építő
Az általános elidegenedés, a feleslegesség érzete személyiségromboló hatású. Annak megtapasztalása, hogy a közösségnek szüksége van ránk, hogy amit tudunk, az értékes és fontos, csökkenti, jó esetben megszünteti ezeket a negatív hatásokat.

Éppen annyi van belőle, amennyi kell; mindig rendelkezésre áll
Talentumból nem kell bankjegyeket nyomtatni, nem kell szabályozni a forgalomban lévő pénz mennyiségét. A lehető legdemokratikusabb módon, tökéletes önszabályozással zajlik a pénz teremtése. Ha két tag üzletet köt, akkor az üzlet lekönyvelése során létrejön annyi talentum, amennyivel az egyik tag nyújtotta szívességet a másik tag viszonozni tudja.

Nem inflálódik
A talentum pénz keletkezése mögött mindig valós teljesítmény van, éppen az, ami az üzlet tartalma. Mivel nincs bankjegy, nem fenyeget az a veszély, hogy a vezetés túlzott mennyiségű pénz kibocsátásával vásárlóerő-többletet teremt, amivel szemben nem áll megfelelő árumennyiség. (Bizonyos inflálódás elképzelhető egy olyan környezetben, ahol az infláció mindennapos, megszokott dologgá vált. Ilyen esetben előfordulhat, hogy az eladók “megszokásból” fokozatosan egyre nagyobb árat szeretnének érvényesíteni. De még ilyenkor sem biztos, hogy ez a tendencia jut uralomra, mert a vevők ellenállása meghiúsíthatja az árszint emelkedést.)

Biztonságot nyújt
A kalákakör a helyi gazdaság erősítésének egyik szép lehetősége, ilyetén módon segíti elszakadásunkat a világgazdasági folyamatok szeszélyeitől. A kalákakör tőzsdekrach alatt is zavartalanul üzemel, sőt!

Lehetséges problémák
Nézzük meg a talentum pénz árnyoldalait, a vélt vagy valós problémákat is, amelyeket alkalmazása felvet.

Egy nagy adósságot felhalmozó tag kilép, elköltözik vagy meghal
Ez valós probléma, de jól kezelhető. A nagyobb körökön belül külön felelőse van a túl nagy tartozást vagy túl nagy pluszt felhalmozó tagok megkeresésének. (A túl nagy plusz is gond, mert az az ember, aki mindig csak ad, kiéghet, és esetleg örökre elvész a közösség számára. Rájuk is oda kell figyelni!) Ez az ember elbeszélget az eladósodottal, közösen keresik a lehetőséget arra, hogy tudja tartozását törleszteni, mit tud felajánlani a közösség számára, mire van szüksége a többieknek. Gyakran ez a megkeresés elegendő. Természetesen nagyon fontos, hogy mikor avatkozik be. Közösségenként külön kell meghatározni, mi az a szint, ami fölött foglalkozni kell az adósságokkal. 

Nagyon nagy szerepe van az emberismeretnek is, hiszen az egyik ember esetében már 5 000 talentum adóssággal is foglalkozni kell, míg a másiknál 20 000 talentum sem probléma. Hasonló a helyzet akkor is, ha nincs külön adósság-felelős. Általában mindenhol létezik egy limit, amin túllépve már nem fizethet talentummal a tag, de a közösség dönthet úgy egyedi esetekben, hogy pl. Kis István most építkezik, ezért az elkövetkező két évben számára a limitet felemeljük.

Ha a kilépés mégis bekövetkezik, tragédia akkor sem történt. A kilépő által “elvitt” értéket a teljes közösség fizeti, egy tagra elviselhető összeg (általában 1-2 órányi munka értéke) jut, ez a kockázat vállalható.

A vezetőség túlköltekezik, a rendszer fenntartása túl sokba kerül
Ez is reális veszély. Az első működő rendszer azért szűnt meg, mert az ötletgazda minden erejét az ötlet terjesztésének szentelte, s azt várta társaitól, hogy ezt finanszírozzák, ami meghaladta az erejüket.
Ez ellen is lehet védekezni, a tagoknak kontrollálnia kell, hogy a vezetőség mire mennyit költ. Be lehet építeni például olyan fékeket, hogy a vezetőség által előzetes közösségi jóváhagyás nélkül egy bizonyos limit fölött elköltött talentumért a vezetőség a saját számlájára vállal felelőséget. Ha a közgyűlés utólag nem hagyja jóvá a kiadást, akkor nem a közösség fizeti meg, hanem aki döntött a kifizetésről.

Még a talentum pénz is megronthatja a barátságot
Ez sem elképzelhetetlen. Nem érdemes szűk baráti körben kalákakört szervezni, s a barátoknak tett szívességeket sem mindig érdemes elszámolni.

2014. február 7., péntek

A Közösségi Önsegítő Rendszer Elméleti és Gyakorlati Alapja - Helyi Pénz, Zöld forint

Helyi Pénz - Zöld Forint

A Közösségi Önsegítő Rendszer Elméleti és Gyakorlati Alapja

A British Council támogatásával
   
Tartalomjegyzék
I.) Helyi érvényességű pénzek a múltban és a jelenben
1.) Történelem
2.) Zöldforint?
3.) A KÖR és más szervezetek, intézmények kapcsolata!
4.) Hogyan támogatja a KÖR a helyi kisvállalkozásokat?
5.) A KÖR adózásának kérdései
6.) A KÖR Szabályai
7.) GYAKORI KÉRDÉSEK A KÖR-ről
II.) Tanulmányok
1.) MESE
2.) Mi a baj Globális Gazdasággal?
3.) Mi a baj a pénzzel?
A.) A helyi, vagy alternatív pénzek szerepe
B.) A ZöldForint használatának elõnyei
4.) Együttműködés
III.) Magyar KÖR-ök
1.) Szolnoki KÖR csoport
2.) BP Talentum
3.) BP Krajcár Kör
4.) Miskolci ÓraKÖR
5.) Ászokfa
IV.) Külföldi KÖR-ök
V.) Jótékonysági Cserebolt
Használd az idődet okos dolgokra! Cseréld el áruidat és szolgáltatásaidat pénz nélkül!
1998 novemberében a British Council támogatásával a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége 12 fős tanulmány-csoportjának lehetősége nyílt az Angliában már több éve működő Local Exchange Trade System (LETS-Helyi Cserekereskedelmi Rendszer) megismerésére.
A rendszer megismerése és a tapasztalatok összegzése alapján a fejlesztő csoport kidolgozta a magyar sajátosságokat is figyelembe vevő Közösségi Önsegítő Rendszert (KÖR), amely elméleti és gyakorlati minta alapján ma már számos önsegítő kisközösség működik magyarországon.
A fejlesztők a külföldi és hazai példákon is tapasztalták, és tisztában is vannak azzal, hogy nincs egynemű és mindenek felett álló megoldás a helyi kisközösségek problémáinak kezelésére, egy rendszerben való modellezésére, ezért jelen honlap segítségével kívánják bemutatni azt a sokszínűséget, ami a már létrejött KÖR-öket, vagy hasonló csoportokat jellemzi, teret kívánunk nyújtani a témát érintő elméletek alkotó vitájának, tanulmányok, kutató munkák és más vélemények szabad és cenzúramentes cseréjének, és meg szeretnénk teremteni a már működő, vagy alakulófélben lévő önsegítő csoportok közötti kapcsolattartás, kommunikáció és együttműködés internet alapú lehetőségét.
Források;
  • Liz Shepard; LETS Infopack, Letslink UK
  • Jan Wyllie ; Trend Monitor Steven Knight,
  • Nigel Leach; LETS Solutions Liverpool LETS Development Team
  • Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége; 1998 11 26-1998 12 09 Tanulmány csoport Angliában a British Council szervezésében
  • Izsák Éva; egy tanulmányút tapasztalatai
  • LETS Hungary-KÖR fejlesztő csoportja; LETS Projekt Megvalósítási terv

I.) Helyi érvényességű pénzek a múltban és a jelenben.


1.) Történelem

A helyi pénzek (amint azt a történelem is bizonyítja) az egyik leghatékonyabb és azonnal alkalmazható megoldást kínálják a magas munkanélküliség által sújtott területeken.
A helyi pénzek - melyek a múlt stabil gazdasági gyakorlatán nyugszanak - lehetővé teszik, hogy az emberek javaikat és szolgáltatásaikat helyben cseréljék, függetlenül attól, hogy van-e hivatalos pénzük vagy nem. Ez a gyakorlat ősrégi elveken alapszik.
A helyi, vidéki, vagy regionális városi pénzek használata gyakorlatilag mindenütt elterjedt volt egészen a múlt századig, a bank és pénz-rendszer általános központosításáig.
A reneszánsz kor jólétének hihetetlen virágzása a helyi és városi pénzre épült. Megszokott dolog volt a helyi pénz használata a helyi kereskedelem tevékenységében, s ezzel egy időben számos különböző nemzetközi pénzt is használtak az export és import során. Ez a többszintű pénzrendszer lehetővé tette a városok és régiók saját belső gazdasági biztonságának és összetartó erejének fenntartását, és egyúttal a nemzetközi kereskedelembe való bekapcsolódását.
Még ma is léteznek helyi pénzek egy-egy szerencsés helyen, mint például Tokióban, Szingapúrban és Guernsey-n (Nagy-Britanniától délre fekvő sziget).
Jelentős sikerrel vezettek be helyi pénzeket az elmúlt években vidéki/tartományi önkormányzatok a világ más részein is, mint például Salta és Nyugat Argentína más részei, ahol ez gazdasági fellendülést okozott.
1984-ben Salta tartományában a kormányzó (akire akkoriban üres kassza sandított) saját váltó kibocsátását határozta el. A gazdaságot infláció sújtotta, így a váltók használata, mely azonnali kifizetést tett lehetővé, értéket jelentett. Az utalványokat elfogadták fizetőeszközként az üzletekben, a helyi önkormányzatnál adót lehetett befizetni ilyen módon, s hamarosan elterjedt a használata. 1986-ban a helyi utalványok újraélesztették a gazdaságot, és a pénzforgalom 60%-át tették ki.
Az első LETS-t Michael Linton 1983-ban alapította Kanadában, Brit Kolumbiában. A pénzegység a Zöld Dollár volt, értékében azonos a kanadai dollárral, és az első év alatt 250.000 zöld dollárnyi forgalom valósult meg.
Az Egyesült Királyságban jelenleg több mint 450 csoport működik, 14-től 500 fős létszámmal. A legnagyobb csoport Ausztráliában, Új Dél Wales-ben, Sidney köze-lében működik 1991 óta, 1800 tagja van, évi forgalmuk egyenértéke 270.000 USD. Ehhez már üzleti vállalkozások is csatlakoztak.
Az idődollárt Edgar és Jean Cahn találták ki. Jean azóta meghalt, de Edgar Cahn heti 80 órán át dolgozik a diákjaival és önkénteseivel az idődollár terjesztése érdekében. Miamiban a csoportnak 800 tagja van, s ezek havonta mintegy 8000 órát dolgoznak, összekötve egymással fiatalokat és időseket.
El Paso nagyon szegény település, az idődollár rendszer mégis működik egy női szerzetesrend támogatásával. Kidolgozták az emberek részvételét Pl. betegeket szállítanak, várandósoknak tanácsadást szerveztek, beteg gyermekeket őriznek otthon, bevásárolnak a házhoz kötöttek részére.
Tallózás az angol weblapon; www.communities.org.uk/lets

2.) Zöldforint?

Pénzhiány, avagy a krónikus tétlenség!
Soha nem értettem meg azt, hogy a mai felvilágosult világban egyébként tanult, intelligensnek és értelmesnek tartott emberek, férfiak és nők miért üldögélnek otthonukban magukba roskadva és azon dilemmázva, hogy nincs pénzük a mások munkájának megfizetésére, illetve másoknak nincs pénzük az Ő munkájuk megfizetésére.
Mintha a pénz fizikai megléte, vagy meg nem léte számítana is ebben valamit.
A pénz, - ez a tetszetős és színes papírdarab - valójában pedig nem más, mint csak egy közvetítő eszköz az embereknek az egymás között elvégzett munkájuk elszámolására. Ahogy kapom, már adom is tovább. Nem mindegy hogy mi van arra a papírdarabkára ráírva addig a rövid ideig, amíg nálam van? Ft. vagy ZöldForint.
A ZöldForint vagy helyi pénz legfontosabb - és legforradalmibb - jellemzője, hogy fizetőeszközként nem egy központi testület, bank, vagy az állam, hanem a cserében szigorúan résztvevő személyek hozzák forgalomba, náluk keletkezik pont annyi amennyi kell, és addig "él" amíg el nem számoltak a csoporttal.
Hogyan keletkezik a ZöldForint?
Akkor keletkezik, amikor két résztvevő fél cserélni kíván egymás között, ám az egyiknek éppen nincs semmi olyanja, amit cserére kínálhatna. Az átadott áru/szolgáltatás értékét tehát a valódi pénzhez hasonló alku során ZöldForint-ban fejezik ki. Ezúttal az elfogadó esetében mínusz, az átadó esetében plusz irányban mozdul el a személyes Zöldforint egyenlegük. Majd egy másik alkalommal, a csoport egy másik tagjánál kompenzálódhat az egyenlegünk. A cseréket és ZöldForint egyenlegeket számfejtjük, nyilvántartjuk. Ehhez segítséget ad a KÖRMÖLŐ nyilvántartó program.
A ZöldForint használatának előnyei;
  • Mindig éppen annyi van belőle, amennyi kell - hiszen a cserében részt-vevők hozzák létre éppen akkor és annyit, amennyi kell
  • Nincs kamat - hiszen soha senkinek nem kell kölcsönöznie vagy kölcsön adnia
  • Nincs fizetési határidő - mivel a -PONT negatív egyenlege csak egy határozatlan "kötelezvény" arra, hogy a jövőben visszaadjuk a közös-ségnek akkor, amikor alkalmunk lesz rá
  • Az értékek az adott közösségben maradnak, nem lehet kivonni, exportálni stb., és mindig visszaforgatódik a helyi gazdaságba - hiszen máshol nem használható
Mire használható a KÖRPONT vagy Zöld Forint?
  • Beszerezhetjük mindazon dolgokat, amelyek megvásárlására nincs elegendő készpénzünk - bármi, amire szükséged van, s amit a közösséged felajánl a tied lehet, vagy kérheted
  • Kihasználatlan szakértelmedet a közösség szolgálatába állíthatod - mindenki ért valamihez és valakinek pont arra szüksége is van, csak legtöbbször nem tudja megfizetni. A KÖRtagoknak azonban mindig éppen annyi PONT-ja van, amivel megvásárolhatja azt.
  • Meglévő és új készségek, képességek fejleszthetőek ki, megteremthető a bizalom - nem elég az, hogy szeretünk valamit csinálni, a KÖRben megszerezhető a tapasztalat, kiépíthető a bizalmi tőke és kapcsolatrendszer, új vállakozássá is kinőhetjük magunkat

Az alábbi "További bejegyzések »" linkre kattintva ez a cikk folytatódik.